2015. január 1., csütörtök

Kritika #102

Kedves Olvasók!
Most egy újabb kritikával érkezem, viszont előtte még szeretnék mindenkinek nagyon boldog és sikerekben gazdag új évet kívánni! 2015-ben próbálok majd több energiát fordítani a blogra, és újabb dolgokat is tenni rá. Remélem, hogy az elkövetkezendő évben is velem tartotok! :)
Legközelebb pár napon belül jelentkezem az újabb kritikával. További szép napot!

Az álarc mögött
Az álarc mögött

Kinézet:
Ez a fejléc egyszerűen gyönyörű. Minden rajta van, az olvasó már akkor tudja, hogy miről szól a történet, ha ránéz. A szöveget is nagyon szép betűtípussal írtad rá, tetszik, hogy színben megegyezik a fejlécalappal, de mégsem olvad bele. A háttér is tökéletesen illik hozzá, és még nagyon tetszik az is, hogy a képeknek adtál kék árnyalatot, így a design teljes kékben pompázik, de mégsem mondhatom azt, hogy túl sok. Mégpedig azért, mert a kéknek többféle árnyalatát használtad. A modulok is jók, Szépen el is rendezted őket, bár én az Információkat lehet, hogy kicsit feljebb tenném, de így is rendben van. Tökéletesek az effektek is, szóval összességében a designon szerintem nem kell változtatnod.

Bejegyzések:
Első ránézésre megjegyezném, hogy nagyon szép a külalak, mivel sorkizárttal írsz. A fogalmazásod pedig egyszerűen bámulatos! Nagyon jól bánsz a szavakkal, részletesen írsz és szinte lejátszódik előttem, miközben olvasom. Nem követsz el szóismétlést sem. Helyesírási hibákkal nem találkoztam, legalábbis nem vettem észre még egy vesszőhibát sem. Csak így tovább, ebbe se tudok beleszólni!

Trailer:
-

További jó blogolást! :)